A kérdés tehát az,hogy milyen őrült agyban fogalmazódhat meg egy olyan őrült ötlet,hogy a legnagyobb melegben egy 10 kilós hátizsákkal 1000 km-t kell gyalogolni. Ráadásul Spanyolországban spanyoltudás nélkül.Plusz ráadásul egyedül.Na akkor hátulról:nem akartam egyedül útra kelni.A számításba jövő útitársak szép lassan kihátráltak,a legutolsó -bár a végső szót még nem mondta ki- indulás előtt egy hónappal.Pedig ő lett volna a nyelvtudor.Így a spanyoltudásom egyenlő egy kis útiszótárral,az angoltudásomat pedig kb.30 éves porréteg fedi.
De menni kell!Az első perctől kezdve bennem él a vándor,már pici gyerekként is állandóan elszöktem.Ha nem vigyáztak a szüleim,a vendégségből hazaszöktem,otthonról meg akárhova.Anyukám ezen úgy próbált segíteni,hogy kikötött mindenféle rögzített tereptárgyakhoz,és én még túl kicsi voltam ahhoz, hogy megbirkózzam a gordiuszi csomókkal.Egyszer egy méretes kőtömbhöz kötött ki,hogy lásson az ablakból(frissen átadott lakótelep az 50-es évekből,a parkosítást törmelékkupacok jelentették).Egy ideig még megvoltam,de aztán kőtömböstől együtt eltűntem.Mire megtaláltak,már a következő utca végén vonszoltam a kövemet:3 lépés előre,aztán húúúúzás...Kétéves voltam.
Aztán persze megkomolyodtam,már nem szökdöstem,helyette nagyokat kirándultam.És tanárként a gyerekekkel folytatom, túrázom,vándortáborozom.
De a nagy kihívás egyelőre álom maradt:a NAGY ÚT! Pénzhiány és egyebek miatt sokáig még gondolni sem mertem a megvalósításra.És egyszerrre minden kialakult:ahogy "megértem" az útra,az akadályok is elhárultak.És most már itt a visszaszámlálás:3 hét múlva indulok!